A nagyik lakhatnak közel, távol, vagy nagyon messze.
A nagyon messze egy másik ország, vagy egy másik
kontinens. Ilyenkor marad az „élő adás”, vagy a skype.
Mindig azt gondoltam, hogy az unokámmal a lehető
legszorosabb kapcsolatra törekszünk, részesei leszünk a mindennapjainak.
Fogalmam sincs, ha nagyon messze élne tőlünk, ezt hogy oldanám meg.
Mindig arra vágytam, hogy teli szájjal nevessen (amíg
kicsi), vagy tárt karokkal fusson hozzánk, amikor meglát minket.
Kezdő nagyiként árgus szemmel figyelem a messze élő
nagyikat, hogyan birkóznak meg a távolsággal, hogyan építenek szoros
kapcsolatot imádott unokáikkal. Nem tudom a választ és én nem biztos, hogy
képes lennék rá, de valahogy mégis működik azoknál, akiket én ismerek.
A közelben élő nagyik élete ehhez képest nagyon könnyű.
Abból a szempontból mindenképp, hogy bármikor unokázhatnak.
Bármikor?
Az egyik reklámban azt mondják „boldogan jövök, ha hívnak”.
Ez a „hívnak”, már első hallásra is szöget ütött a fejembe. Nagyon kell
figyelni a nagyiknak, hogy pont annyi időt töltsenek el az unokával, amennyit a
szülők akarnak.
Mennyit akarnak a szülők?
Ez nagyon változó. Minden (gyerekből lett) szülő más.
Egyben viszont nagyon hasonlítanak egymásra.
Az ő gyerekük és úgy nevelik, ahogy szerintük a legjobb.
Közel, távol és nagyon messze élő nagyiknak meg az a dolga, hogy támogassák
ebben őket!
