Reggel felkeltünk, elkészítettem a gyerekeket, elvittem őket
bölcsibe, oviba. Otthon hallottam, hogy
a kicsi, aki két és fél hetes,
szörcsög.
Kiszívtam az orrát (nem tetszett neki, amit persze totálisan
megértek, nekem persze magas fokon jelentkezett a lelkiismeret-furdalás, amit
próbáltam elnyomni azzal az egy szóval, hogy muszáj!), jó kis sárgás trutyi
jött belőle. Bejelentkeztem a házi orvoshoz. Megvizsgálta, közölte, hogy jó
taknyos, és felülfertőződött, kap rá antibiotikumos orrcseppet, a tüdeje
tiszta, a füle nem gyulladt, viszont szájpenésze van (amire mi azt hittük, hogy
a nyelvén megült a tej, na az a szájpenész.
Úgyhogy még így, két gyerek után is tud egy harmadik újat mutatni a szüleinek) ! Naponta sokszor orrszívás, háromszor orrba csepegtetés, ötször nyelv ecsetelés – ez utóbbit evés előtt nem lehet, de evés után sem, mert akkor hányni fog, szóval két etetés között fel kell kelteni és akkor megcsinálni! Szegénykém, épphogy megszületett, máris milyen „traumáknak” van kitéve! Elmentem a patikába, kiváltottam a recepteket, hazamentünk.
Alig egy óra elteltével csörög a mobilom. Az oviból hívtak, hogy
legnagyobbam
leesett a csúszda legtetejéről,
és bár külsérelmi nyom nem látható
rajta, a magasságot figyelembe véve mégiscsak el kéne vinni őt orvoshoz!
Riasztottam a férjemet, aki negyed óra múlva már otthon is volt, elment a
gyerekért, majd az éppen ügyeletes Országos Baleseti Intézetbe! Még szerencse,
hogy viszonylag gyorsan végeztek, egy óra alatt. Csináltak a fejéről röntgent,
a hasáról ultrahangot, hála Istennek minden negatív lett. Férjem elmesélése
szerint nagyon fegyelmezett volt a kis drága a vizsgálatok alatt, persze félt
is, nehogy bent tartsák a kórházban! A doktornő is azt mondta, hogy nagyon
szerencsések vagyunk, mert bizony sokkal komolyabb dolog is lehetett volna ebből!
Pár napig még figyelgetni kell, ne rohangáljon, ne másszon fel sehova!
Hazajöttek, már hozták a középsőt is a bölcsiből. Eltelt a délután, a
legkisebbet kezelgettük mindennel, amivel kellett, a nagy pihent a szobájába, a
középső az udvaron játszott.
Este az egyetlen tökéletesen egészséges
lánygyermekünk ment fel az emeletre,
megbotlott, és a lépcső szélét lefejelte a
fogával,
de úgy, hogy a felső első foga kilazult, közben a felső száját is
elharapta, ami ugyebár még vérzett is. Próbáltam visszaigazítani a helyére a
kis fogacskát több-kevesebb sikerrel. Egy órán keresztül el se mozdult az
ölemből, csak sírt!
Nap végén összefoglaltuk a férjemmel, hogy három gyerekünk
van, és mind a hárommal egy napon történt valami negatívum. Reméljük, fél évig
most nyugalom lesz – bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez megmarad a remény
fokán!