2016. augusztus 8., hétfő

Hurrá nyaralunk!

Mindig is azt vallottam, hogy aki végig gürcöl egy évet munkával, annak joga van ahhoz, hogy nyáron egy-két hétre elmenjen valahova pihenni, kikapcsolódni, feltöltődni! Az már más kérdés, hogy anyagilag sokan (sajnos én sem) nem tehetik azt meg, hogy minden évben nyaraljak! Én személy szerint külföldöt részesítem előnyben, egy jó kis tengerpart szerintem felcserélhetetlen. Hozzá kell tennem, 

a „magyar tengert” is nagyon szeretem!

Általában 2-3 évente tudunk „kiszabadulni” az országból, idén nem volt tervbe véve semmi, de az én drága nagynéném meghívott minket nagymarosi nyaralójukba, lehetőséget teremtve ezzel egy kis „klímaváltozáshoz”! 



Felkerekedtünk három gyerkőccel és jó sok holmival, mert mint tudjuk, egy négy hónaposnak jóformán ugyanannyi dolog kell egy napra, mint egy hétre! 

A nyaraló gyönyörű helyen van a hegyoldalban,

erdővel körülvéve, a teraszról a Dunakanyar, a Visegrádi vár látványa tárul elénk, egyszerűen mesés! Elsőszülöttünk 6,5 éves lévén már tudja értékelni ezt a fajta szépséget is, de a középsőt (3 éves) még nem nyűgözi le a pazar látvány!



Első nap lementünk a Duna partra sétálni, játszótereztünk egy nagyot, fagyiztunk. Másnap kirándulás volt a program, de mivel két kicsi volt velünk, így autós kirándulást terveztünk!



Délelőtt átkompoztunk Visegrádra, autóstól, gyerekestől! Már ez egy élmény volt a manóknak! Felmentünk a hegyre bobozni. Bevallom őszintén, tartottam tőle! Azt gondoltam, hogy a nagy élvezni fogja, de a középső reakciójában nem voltam biztos! Viszont nagyon élvezte a száguldást, le se lehetett vakarni a bobról (nyilván együtt mentünk).



Amíg mi jól éreztük magunkat, nagynéném a pálya mellett  vigyázott a legkisebbre! Ezután a visegrádi várat jártuk körbe, ami szintén nagyon jó programnak bizonyult (én sem jártam ott ezer éve)! A következő nap megint a Duna parton sétáltunk, játszótereztünk, és hattyúkat etettünk! Nagyon bátor hattyúkat, ugyanis egy méteres távolságra kimerészkedtek, sőt, még mi hátráltunk, amikor elindultak felénk – már-már ijesztően bátrak voltak!



Az utolsó nap a váci strand volt a listán, egy kis pancsolás, játék a vízben, barnulás. Mivel Vác Nagymaroshoz képest Pest felé van, ezért onnan délután már egyből hazafele vettük az irányt! Nagyon aktív négy napos pihenés volt, de hát ez van, ha az ember három gyerkőccel megy nyaralni, viszont nagyon jól éreztük magunkat, és tele vagyunk élményekkel!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése