Adventi készülődés gyerekekkel

Számomra az egész karácsonyban a legjobb, amíg várjuk, hogy eljöjjön. 

Készülődünk, hogy a nagy napon minden rendben legyen!

Gyerekkel pedig még izgalmasabb az egész! 

Valahogy újra én is gyerek leszek! És bár gyerekkoromban is a legjobban várt ünnepem volt a karácsony, így anyukaként még jobb, még több! Hiszen duplán várom, egyrészt magam miatt, másrészt a gyerekek miatt.

Nálunk az adventi készülődés a nagytakarítással kezdődik – ahogy az én anyukám is ezzel kezdte mindig. Pici gyerekként olyan természetes volt, hogy mindig tiszta lakás várt haza az oviból, iskolából. Aztán, ahogy nőttem, úgy segítettem be a nagytakarításokba, először apróbb portalanításokba, később már az ablakot is én pucoltam a szobámban, felnőttként pedig segítettem a konyha, fürdő és egyéb helyiségek szebbé varázsolásában is. De anyuval könnyebb volt. Most próbálom akkora időzíteni a házi munkát, amikor gyermekeim oviba, bölcsibe vannak. Ők még kicsik ahhoz, hogy segítsenek, de legalább, amikor a nagy haza jön, ámulattal nézi, ha rend és tisztaság van. Nagyon tud örülni neki, még meg is köszöni, pedig fiú! Persze, ez nagyjából tart fél órát, és utána már pakol is szét, hiszen gyerek! A lakás feldíszítésének ennél még jobban tud örülni. Idén kíváncsian várom, hogy a kicsi mit fog szólni hozzá, ő most két és fél éves, most van abban a korban, amikor már tényleg felfogja, hogy valami készülőben van.

A nagytakarításon és lakás díszítésen túl vagyunk.

Jöhet egy adventi koszorú készítés! 

December 5-én mindig sütünk mézeskalácsot, és tojáshabbal fel is díszítjük. 

Már kettővel fogunk sütni, úgyhogy lesz miért veszekedniük, ki fér oda az asztalhoz, ki szúrja ki előbb a formákat… Fürdés előtt csizma pucolás, kifejezetten saját kezűleg (persze a nagy koszt anya előre eltünteti róla). Este kikészítünk egy tányér mézeskalácsot és egy pohár tejet a Mikulásnak, amit apa jóízűen fogyaszt el, miután az apró nép nyugovóra tért. Másnap reggel tele a csizma, hurrá! És lám, a Mikulásnak ízlett a saját kézzel készített süti, mert mind elfogyott a tányérról! 

 

Ezután még két és fél hét karácsonyig! Ebben az időben gyerekprogramokra járunk, saját kezűleg ajándékokat készítünk, sürgünk-forgunk a konyhában és már nagyon izgatottak vagyunk!

A legnagyobb baj ebben csak az, hogy maga a karácsony, amire annyit készültünk, az a három nap olyan hihetetlen gyorsan elmegy!

TV, számítógép, tablet…

Amikor megszületett a kisfiam, határozott véleményem volt erről a témáról. Határozottan mondtam, hogy nem, az én gyerekem nem lesz az a gyerek, aki egész nap a számítógép előtt ül, vagy a tévét bámulja. 

Én nem leszek az az anyuka,

aki a gyerekmentes szabadidő kedvéért leülteti a gyerekét ezek elé a „segédeszközök” elé!

Ez így is volt, nagyjából három éves koráig. Akkor már úgy gondoltam: 

„ok, egy-egy mese belefér a dologba”. 

Igen ám, csakhogy az én gyermekemet egyáltalán nem kötötte le a mese. Nagyjából 5 perc után már jött, hogy: „anya, éhes vagyok; anya játszol velem?; anya ki akarok menni az udvarra…” 

Húh, szuper, olyan jól sikerült az elhatározásom, hogy még egy fél órát sem köti le a tévében a mese. 

Azért nem adtam fel, próbálkoztam, és megtaláltam az M2 mesecsatornát. Először bele-belenéztem a nap különbözőn szakaszaiban, hogy milyen mesék mennek, mert sajnos találkoztam olyan mesecsatornával is, ahol olyan meséket adtak, amiktől én kezdtem el esténként félni, szóval az ilyen szóba sem jöhetett. 

De ez jó volt, felfedeztem az én gyerekkorom meséit, mint Nils Holgerson, Kockásfülű nyúl és társai – könnyeket csalt a szemembe :) ! 

Eltelt pár nap, és a gyermekem elkezdett érdeklődni a mesék iránt. Egyre többet, egyre hosszabban nézte a mesét. Aztán már csak arra eszméltem, hogy a gyerek itthon csak a tévé előtt ül. Ekkor jött a korlátozás: Napi egy óra tévé. Az elején volt némi hiszti, de viszonylag hamar felfedezte, hogy mennyi játékkal nem játszott már jó régen. És ez így van a mai napig.

A számítógéppel már más a helyzet, négy éves koráig nem engedtem a gép elé. Ekkor gondoltam úgy, hogy ő se maradjon ki belőle, heti egyszer elé ülhet! Ez remekül működik a mai napig, a kis drága szombaton reggel úgy pattan ki az ágyból, hogy: „anya, ma szombat van, gépezhetek ugye?” . Néha már pénteken bepróbálkozik: „anya, gépezhetek ma, és akkor holnap nem fogok?” Na ebbe soha nem megyek bele, de nem is szokott erőszakoskodni, csak próbálkozik, feszegeti a határokat, hátha egyszer valami csoda folytán azt mondom, hogy igen :) ! A számítógépen Youtubozik, persze szoktam ellenőrizni, hogy miket néz (itt is meséket :) ), és hála az égnek még véletlenül sem tévedt olyan helyre, ahova nem kellett volna! Számítógépes játékokkal még nem játszott soha, de nem is akar, soha nem is mondta! Úgy gondolom, jól megtanítottuk őt egész pici korától játszani, ezért a saját kis kézzel fogható játékait szereti. Mert bizony a gyerekeket nem csak enni, beszélni, inni… kell megtanítani, hanem játszani is!

A tablet még nem kérdés nálunk, bár hozzá tartozik a dologhoz, hogy nincs is itthon ilyenünk!

Úgy gondolom, nem kell eltiltani egy gyereket a mai kor vívmányaitól, de korlátokat kell szabni időben és tartalomban is, és mérlegelni kell az életkorukat is, hiszen 

biztos, hogy egy 2-3 éves gyereknek tabletre, számítógépre, tévére van szüksége az otthon töltött idő háromnegyedében?

Halottak napja – és a gyerekek

Kisfiamat már három évesen foglalkoztatta a halál témája. Valószínűleg ez azért lehetett, mert férjem szüleit nem is ismerhette meg, ők sajnos születése előtt 3 évvel autóbalesetben elhunytak, de fényképeket már egész kicsi kora óta nézegetett róluk, és amikor megkérdezte, hol vannak, mi mindig őszintén válaszoltunk neki, persze korának megfelelően. Úgy gondoltuk, nem titkolózunk, nem ferdítjük el, de nem is dimenzionáljuk túl. Óvatosan fogalmazunk, az ő nyelvén.

3 évesen megkérdezte, hogy ha majd egyszer ő meghal, akkor nem fog tudni beszélni? Hát, mit is mondjak, ledöbbentem! Aztán többször tette fel a kérdést, hogy mi, a szülei is meg fogunk halni egyszer?

Mi a jó válasz ezekre a kérdésekre?

Úgy gondolom, mindig az őszinteség, ami lehet nyersen, kegyetlenül megfogalmazott, és lehet gyereknyelven, mesébe illően előadott.

Apropó mesék – nagyon sokat segíthetnek az olyan mesék, amikben a halál valamilyen formában megjelenik. És bizony, nagyon sok mesében megjelenik – Jancsi és Juliska, Piroska és a farkas vagy akár az Oroszlánkirály…

Nekem elég abnormális kapcsolatom van a halállal, félek tőle, de nem a sajátom foglalkoztat, hanem azoké, akiket nagyon szeretek, akik a legközelebb állnak hozzám, akiket elveszíthetek örökre. Nyomasztó érzés, épp ezért szerettem volna, ha az én gyerekeim nem élnék át ezt az érzést. Ezért próbálunk minden alkalommal a legtermészetesebben beszélni róla, hiszen az élet része.

Halottak napján minden évben kimegyünk a temetőbe, és sosem passzoljuk le a gyerekeket, jönnek velünk!

Viszünk mécseseket, virágokat. Idén gyermekem már olyan kérdéseket tett fel, amiket tavaly még nem – pl.: a papa testvérei öregek voltak, azért haltak meg? Mi válaszoltunk rá őszintén, hogy nem, nem voltak öregek, hanem betegek voltak. Úgy gondolom, a gyerekeknek azzal is tisztában kell lenniük, hogy sajnos nem csak idős korban lehet meghalni. Ha már kisgyermek korban tudatosul ez benne, nem érinti teljesen váratlanul, ha egy családtag betegségben viszonylag fiatalon „elmegy”.

Amikor a síroknál álltunk, beszélgettünk is azokról, akiket elvesztettünk. Meséltünk róluk történeteket, hogy a gyerek érezze, attól, hogy valakit fizikailag elveszítünk, az emlékeinkben örökre ott marad!

Úgy gondolom, ha valaki „távozik” a családból, azt sem szabad eltitkolni, mert a gyerekek érzékelik a titkolózást, és megrendülhet a bizalmuk a szülőkben. Ezzel nem kíméljük a gyermekünket, mert később úgyis találkozik ezzel a fogalommal! És bizony neki is joga van a gyászhoz, hiszen a gyásszal dolgozzuk fel a veszteséget és ha megfosztjuk ettől a gyereket, nem fogja tudni a későbbiekben feldolgozni a történéseket.