Nyaralás – Murphy törvényei

Már januárban befizettük idei, nyári nyaralásunkat Törökországba. Nem bíztunk semmit a véletlenre, már 4 éve nem nyaraltunk külföldön, úgyhogy izgatottan vártuk a júliust!

Péntek délelőtti indulás. Szerda estére kicsi lányom (2 éves) hője 38,6. Szuper!!! Murphy!
Közöltem férjemmel, hogy irány az ügyeletes kórház, hiszen másfél napunk van arra, hogy legalább láztalanná tegyük a kis drágát! Hááát, bizony nem fogadtak minket szívélyesen, és még kérdőre is vontak, hogy miért is nem megyek holnap a háziorvoshoz! Sikerült fél perc alatt megemelniük a vérnyomásomat…
Végül kiderült, hogy nagyon is jól tettük, hogy bevittük, ugyanis középfülgyulladása van egy kis torokgyulladással megspékelve! Antibiotikum! A következő nap már csak egyszer volt hőemelkedése, az utazás napjától pedig semmi! Hatott a gyógyszer, győzelem!!! 

A repüléstől tartottunk – hogyan fognak reagálni rá a gyerekek? A nagyobb (5,5 éves) nagyon élvezte, a kisebb fel se vette, ő csak menni akart le-fel, oda-vissza a gépen.

Semmi gondja nem volt magával a repüléssel, meg se érezte se a felszállást, se a leszállást, csak a biztonsági öves részek nem tetszettek neki, mert fél percig nem tud megülni a popsiján.

A repülés után következett a nehezebb része a dolognak: transzfer a repülőtől a szállásig. Az utazási iroda szerint 2 óra, amiből a valóságban 3,5 óra lett. Na, ezt már mind nehezen toleráltuk! 

Este fél 10 után érkeztünk meg! 

Minden nyaralásban az első megpróbáltatás az odaút. 2 gyerekkel nagyon nem egyszerű, még akkor sem, ha a nagyszülők is velünk vannak és mindent bevetnek, hogy amennyire csak lehetséges kellemessé tegyék az utazást a kicsiknek. Mi felnőttek sosem fáradhatunk el, pedig…

Az ott töltött napok nagyon jók voltak! A nagyobb kapott két karúszót, és egész nap alig láttuk őt. Ki sem lehetett robbantani a medencéből, és a hozzá tartozó 3 csúszdáról – sokszor már hiányzott a gyerekem! 

A kisebb után egyfolytában rohangáltunk, veszélyérzet nulla. Minden este hatalmas séták a bazár forgatagában. Irigykedve néztem a babakocsis turistákat, akiknek gyermekeik (legyen az fél éves, vagy éppen 3) jókat szundítottak, miközben szüleik tolták őket. 

Az én lányomnak esze ágában nem volt elaludni, egyszer sem – Murphy -, így általában 11 és éjfél között érte az álom, az ágyban. Ennek az lett az eredménye, hogy hiába aludt délután, az éjjeli kevesebb alvás miatt napról napra nyűgösebb lett.

A negyedik nap ebédjénél a nagy kezében kettétört a tányérja. A fele a kezében maradt, a fele a lábfejemre esett, törött élével - Murphy. Egy centi széles és jó mély seb, vér… Orvos, fertőtlenítés, kötözés, elájulás, fürdés nuku! A következő napon azért kitaláltuk, hogy bezacskózzuk a lábam, mégse maradjak már ki a pancsolásból! Persze átázott! Aztán az utolsó előtti napon már nem is érdekelt, átázik-e vagy sem.

Hazaindulásunk kora reggelén a kisebb ismét forró volt - Murphy. Lázmérő már elcsomagolva, viszont a gyógyszerek a bőrönd tetején, úgyhogy lázcsillapítás. A transzfer most csak két és fél óra volt, a kislány aludt. A repülő út hosszabbnak tűnt, mint odafele, pedig nem volt az J ! Megérkeztünk fáradtan, koszosan, de boldogan, hiszen:

HOME SWEET HOME!

Nyár 2+2 gyerekkel

4 napot nálunk nyaralt keresztlányuk (13) és húga (8). Nem tudtam, mire vállalkozom, mi fog kisülni belőle, de bevállaltam. Így hirtelen négy gyerekem lett, 4 korcsoportból – egy bölcsis, egy ovis, egy kisiskolás és egy kamasz (az enyémek: fiú 5,5 és lány 2). Próbáltam úgy szervezni a programokat, hogy mindenki élvezze, mindenkinek jó legyen! Hála Istennek az idő nekünk kedvezett! Az első nap strandoltunk kerületünk kicsiny strandján (tényleg kicsi egy medencével és egy bokaúsztatóval, de végtére is a célnak megfelelt J ). Itt már láttam, hogy az 5,5 és 8 évessel nem lesz gond, hiszen nagyon jól megértik egymást, jól eljátszanak együtt. Estig pancsoltunk, majd hazafele a kocsiban buliztunk egy jót a zenére, amit még otthon, a kertben is folytattunk, miközben készítettük a vacsorát. Éjfélig fenn voltunk!

Másnap keltünk fél nyolckor. A 13 éves lenyomott velem egy tornát, majd egy kis reggeli után elindultunk a Gyömrői tóra. Gyönyörű környezet, kánikulai meleg!   

Volt két csúszda, na, az 5,5 ott leragadt, és nagyjából egész nap el sem lehetett onnan rángatni. 

Így a 13 és a 8 velem volt, napoztunk, játszottunk a vízben, sokat beszélgettünk. 4 óra fele, miután minden csomagolt étek elfogyott, az éhség haza küldött minket (azt hiszem, elméreteztem a mennyiséget).

A harmadik nap a férjemnek már dolgoznia kellett, így délelőttre nem mertem bevállalni elmenős programot 4 gyerekkel egyedüli felnőttként. De itthon se unatkoztak, a legkisebb szemlélte a két középsőt, akik pancsoltak a kerti medencében, homokoztak, hintáztak, bicikliztek, rollereztek – szóval feltalálták magukat. Én a naggyal beszélgettem mindenről – iskolaválasztásról, jövőről, fiúkról… Délután csajoskodtunk kicsit, kifestettem a 8 és 13 éves lábán és kezén a körmöket, közben jókat nevettünk. Este pedig (már két felnőttel) felmentünk a Citadellához. 

Én nagyon szeretek ott lenni és már kamaszként is szerettem onnan nézni ezt a gyönyörű várost, ami innen egészen máshogy fest! Kíváncsi voltam, melyik korcsoportnak hogyan fog tetszeni – és nem csalódtam. 

Nyilván, a kicsi letojta az egészet, ezen nem is lepődtem meg… Az 5,5 évest, fiú lévén a dunai hajók, az óriáskerék és a repülők kötötték le, a 8 évesnek minden tetszett, kérdezgette az épületeket, mi micsoda. A 13 éves – már csak életkori sajátosságai miatt is – a romantikát látta benne, főleg miután besötétedett, a város fényei pedig felgyúltak.

A negyedik nap volt a hazamenős nap. Nekem 3-ra időpontom volt a fogorvoshoz, gondoltam elviszem a kamaszt, bár biztos unni fogja, de legalább az odafele-visszafele úton beszélgethetünk. Hát tévedtem – a rendelőben rögtön feltalálta magát, megkérdezte a doktornőt, nézheti-e, és nézhette. Egy fogkőleszedés és két tömés volt a mai mozi számára, el nem mozdult onnan, nagyon érdeklődően szemlélt. Annyira, hogy hazafele a kocsiba kijelentette, lehet hogy fogorvos lesz – szupeeeer!!! Hazaértünk, eltelt 5 perc, és jött a vihar, először hatalmas  széllel! Rohantunk a kertbe, mentettük, ami menthető, aztán bentről néztük, mi folyik odakinn. A két középső be volt tojva, a nagy fittyet hányt az egészre – mondván: ettől kell félni, nincs is olyan nagy vihar (na jó, néha elfeledkezett magáról és selfie-zett a viharral, mert ő élvezte, csak ciki lett volna bevallani J ), a kicsi pedig érdeklődve nézett ki – neki ez volt az első nagy vihara!

Ahogy elment a vihar, úgy jött a lányok anyukája, és itt vége volt a lányok 4 napos nyaralásának nálunk. Féltem tőle, de semmi okom nem volt rá! Nagyon jó 4 nap volt, mi is és a lányok is jól érezték magukat, és biztos, hogy jövő nyáron is csinálunk ilyet – lehet hogy 7 naposat!

Nyár itthon két gyerekkel

Szeptembertől májusig – óvodaszezonban - minden ok! A hétvégék is rendben vannak, hiszen bátyó és hugi hét közben nincsenek túl sokat együtt, leginkább csak délután pár órát.
Jól eljátszanak, szórakoztatják egymást, persze kisebb összezördülések mindig vannak, de ezeket könnyű megoldani!

A nyár már keményebb, sokkal! 

A hugi ahhoz van szokva, hogy délutánig egyeduralkodó, így arra átállni, hogy egész nap ketten vannak itthon, bizony nehézségekbe ütközik! Neki is és bevallom, nekem is. Mert hogy nagyjából reggeltől estig nyúzzák egymást.
A bátyó sportot űz abból, hogyan tudja minél hangosabban vinnyogtatni a tesóját, a kicsi pedig élvezi, hogy ha a nagyobb épít, vagy nyugton eljátszik, akkor ő fel tudja zrikálni fél perc alatt! 

És én mindig megkapom a döntő bíró szerepét! 

Bármennyire is szeretném, hogy ketten oldják meg – és erre hagyok is időt nekik, fejlesztve a konfliktuskezelő képességüket – valahogy sosem jön össze. Komolyan nehéz és fárasztó meló ez egy szülőnek – megpróbálni tényleg igazságosnak maradni, mindig elmondani nekik a miérteket, a helyes viselkedést – főleg, hogy nagyjából egy percig tart, hogy be is tartsák az ehhez kapcsolódó szabályokat! 

És emellett persze jó anya módjára főzzél, mossál, takarítsál, vasaljál, szolgáld ki a gyerekeket…

És persze a lehetőségekhez mérten szervezünk programokat, jövünk-megyünk, de minden nap nyilván nem fér bele!

Délután már persze könnyebb, mikor apa is itthon van. Akkor már két felnőtt jut két gyerekre, és így azért egyszerűbb. És ilyenkor van úgy, hogy fél órát is el tudnak együtt játszani, normálisan! 

Az nagyon jó érzés, csak ülsz és nézed, hogy:  igen, azért az én gyerekeim is meg tudnak lenni egymás mellett! 

A nagyszülői szeretet

...a szülő szemével

Amikor megszületett a kisfiam, anyukám is ott fogta a kezem a szülőszobán. Átélte velem a szülés minden egyes kínzó, fájdalmas, gyötrelmes és gyönyörű pillanatát. Külső szemmel, 25 év elteltével biztosan más volt, mint az övé! Valószínűleg ezért is lett hihetetlenül szoros kapcsolata az én elsőszülöttemmel!

Papa és mama is imádta az első unokát! Azután, ahogy nőtt a gyermek, úgy lett egyre több konfliktus a szülők és a nagyszülők között a gyereknevelés mikéntje miatt. Fiú (és igencsak eleven fiú) lévén mi próbáltuk erős kézzel fogni, megszabtuk a határokat, amely határok egy vasárnapi mamás-papás látogatás alkalmával 3 óra alatt porba hulltak. Utána két nap volt, mire a gyerek helyrerázódott és már nem próbálta azokat a dolgokat csinálni, illetve kikövetelni, amiket a nagyiéknál lehetett. Mert mamánál-papánál MINDENT lehetett!

Sokszor elgondolkodtam

„Úristen, ilyeneket engednek meg a fiamnak, nekem a negyedét nem engedték”. Először próbáltuk szépen megbeszélni az „ősökkel”, mit miért ne engedjenek, ne tömjék édességgel a gyereket…. Azután volt, hogy összevesztünk. Azután be kellett látnunk, hogy nekünk is engedni kell a vasakaratból. És szüleim is belátták, hogy mindent nem engedhetnek meg, mindent nem hagyhatnak rá a gyerekre, hiszen náluk is kellenek a határok, még ha ezek a határok sokkal tágabbak is, mint itthon – különben a gyerek a fejükre nő. És nagyjából, mire megszületett a lányom, így dűlőre is jutottunk ebben a kérdésben. 

Már fel sem vesszük, hogy a papa gumicukorral tömi a kétévest, mert itthon úgysem kap, nem is veszünk. És ő okosan tudja is, hogy nincs itthon.

És, ha el kell mennünk és papa-mama vigyáz rájuk, akkor igyekszenek ők is betartani azt, amit kérünk – ebédeltetés és alvás ideje, stb.

A nagyszülői szeretet tényleg teljesen más, mint a szülői. Ők úgy vannak vele, majd a szülők embert faragnak a gyerekből úgy, ahogy annak idején ők tették velünk. Az ő dolguk most szeretni, kényeztetni, majmolni. A mi dolgunk pedig, hogy engedjünk, és próbáljunk valamilyen kompromisszumos megoldást találni, ami mindkét félnél működik. Ha jó a kapcsolat szülő és nagyszülők között, akkor ez nem fog problémát okozni! 

Időbe telik, de  működni fog!