2015. július 30., csütörtök

Nyaralás – Murphy törvényei

Már januárban befizettük idei, nyári nyaralásunkat Törökországba. Nem bíztunk semmit a véletlenre, már 4 éve nem nyaraltunk külföldön, úgyhogy izgatottan vártuk a júliust!
Péntek délelőtti indulás. Szerda estére kicsi lányom (2 éves) hője 38,6. Szuper!!! Murphy!
Közöltem férjemmel, hogy irány az ügyeletes kórház, hiszen másfél napunk van arra, hogy legalább láztalanná tegyük a kis drágát! Hááát, bizony nem fogadtak minket szívélyesen, és még kérdőre is vontak, hogy miért is nem megyek holnap a háziorvoshoz! Sikerült fél perc alatt megemelniük a vérnyomásomat…
Végül kiderült, hogy nagyon is jól tettük, hogy bevittük, ugyanis középfülgyulladása van egy kis torokgyulladással megspékelve! Antibiotikum! A következő nap már csak egyszer volt hőemelkedése, az utazás napjától pedig semmi! Hatott a gyógyszer, győzelem!!!
 
A repüléstől tartottunk – hogyan fognak reagálni rá a gyerekek? A nagyobb (5,5 éves) nagyon élvezte, a kisebb fel se vette, ő csak menni akart le-fel, oda-vissza a gépen.
Semmi gondja nem volt magával a repüléssel, meg se érezte se a felszállást, se a leszállást, csak a biztonsági öves részek nem tetszettek neki, mert fél percig nem tud megülni a popsiján.


A repülés után következett a nehezebb része a dolognak: transzfer a repülőtől a szállásig. Az utazási iroda szerint 2 óra, amiből a valóságban 3,5 óra lett. Na, ezt már mind nehezen toleráltuk! 
Este fél 10 után érkeztünk meg! 
Minden nyaralásban az első megpróbáltatás az odaút. 2 gyerekkel nagyon nem egyszerű, még akkor sem, ha a nagyszülők is velünk vannak és mindent bevetnek, hogy amennyire csak lehetséges kellemessé tegyék az utazást a kicsiknek. Mi felnőttek sosem fáradhatunk el, pedig…
Az ott töltött napok nagyon jók voltak! A nagyobb kapott két karúszót, és egész nap alig láttuk őt. Ki sem lehetett robbantani a medencéből, és a hozzá tartozó 3 csúszdáról – sokszor már hiányzott a gyerekem! 



A kisebb után egyfolytában rohangáltunk, veszélyérzet nulla. Minden este hatalmas séták a bazár forgatagában. Irigykedve néztem a babakocsis turistákat, akiknek gyermekeik (legyen az fél éves, vagy éppen 3) jókat szundítottak, miközben szüleik tolták őket. 


Az én lányomnak esze ágában nem volt elaludni, egyszer sem – Murphy -, így általában 11 és éjfél között érte az álom, az ágyban. Ennek az lett az eredménye, hogy hiába aludt délután, az éjjeli kevesebb alvás miatt napról napra nyűgösebb lett.


A negyedik nap ebédjénél a nagy kezében kettétört a tányérja. A fele a kezében maradt, a fele a lábfejemre esett, törött élével - Murphy. Egy centi széles és jó mély seb, vér… Orvos, fertőtlenítés, kötözés, elájulás, fürdés nuku! A következő napon azért kitaláltuk, hogy bezacskózzuk a lábam, mégse maradjak már ki a pancsolásból! Persze átázott! Aztán az utolsó előtti napon már nem is érdekelt, átázik-e vagy sem.


Hazaindulásunk kora reggelén a kisebb ismét forró volt - Murphy. Lázmérő már elcsomagolva, viszont a gyógyszerek a bőrönd tetején, úgyhogy lázcsillapítás. A transzfer most csak két és fél óra volt, a kislány aludt. A repülő út hosszabbnak tűnt, mint odafele, pedig nem volt az J ! Megérkeztünk fáradtan, koszosan, de boldogan, hiszen:
HOME SWEET HOME!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése