2015. június 24., szerda

Te is voltál 20 éves gyerek nélkül?

22 éves voltam, mikor először nyaralni mentünk akkor még csak friss párommal – most már férjemmel. Olyan éteri volt minden: lila köd, hosszú, elnyújtott vacsik sok-sok beszélgetéssel, esti romantikus séták, késő reggeli kelések – az ember mindenre ráért, mindent szépen, a maga tempójában csinált! Ha volt kedvünk valamihez, csináltuk, ha nem volt kedvünk, nem csináltuk.

Azóta eltelt 9 év

és életünket már két csemeténkkel osztjuk meg, így természetesen a nyaralásokat is. Hát, merőben más két gyermekkel!
A hosszú, elnyújtott, beszélgetős vacsik helyét felváltotta a: „Júj, de ciki, a kicsi kiöntötte a földre tányérja tartalmát!”, vagy „Te már befejezted az étkezést drágám, mert akkor megkereshetnéd a kisebbet!" Még gyorsan bekapom ezt a három falatot, és akkor én meg a nagyobb keresésére indulok!

Az esti romantikus séták helyett altatás van esti mesével megspékelve. Reggel a fejedre húzod a takarót, hogy: „csak még két percet kérek és utána ugrálhattok a fejemen”. Rohanás, kapkodás, a kicsire ráadod a fürdőruhát, utána a nagyot készíted el, és mire végzel, a kicsi már le is hámozta magáról a fürdőruháját, úgyhogy elölről kezdheted úgy, hogy a fejed már paprika vörös! Olyan, hogy nincs kedved, szóba se jöhet, menni kell, csinálni kell.
Még sincs okom panaszra, mert bár vannak nehézségek, ez olyan természetesnek hat. Más az értékrend a húszas évek elején, amikor még „független” vagy, és más 30-at átlépve, saját családdal. Arról nem beszélve, hogy ilyenkor mi, 

felnőttek is újra gyerekek leszünk,

mert képesek vagyunk vele végig menni egy kalandpályán, képesek vagyunk homokvárat építeni, képesek vagyunk egy gyerekmedencében pancsolni és valljuk be, ugyanúgy élvezzük, ugyanúgy jól érezzük magunkat, mint ők, hiszen kiléphetünk a felnőtt világ kegyetlen mivoltából!
És annál nagyobb öröm nincs egy szülő számára, mikor látja, hogy az egésznek értelme van, mert a gyerek boldog, jól érzi magát, önfeledten pancsol a medencében, vagy éppen játszik a homokozóban, és a nyaralás végén a kérdésre, miszerint jól érezte-e magát, a válasz az: igen, nagyon. 


2015. június 19., péntek

Tesók, játszótér, anya…

Játszótér mindenhol van, kicsi vagy nagy, sok játékkal, vagy csak hintával, mászókával és homokozóval, de egy valamiben egyformák. Anyukák, apukák ülnek a padon és szemlélődnek. Látnak ezt azt. Van, amikor azt gondolják „én is így tettem volna, ha az én gyerekem…”, vagy legszívesebben odarohannának az „esethez” és kiosztanák a szülőtársakat.
Nem mindenki egyformán ítél meg dolgokat, nem egyformán neveljük gyermekeinket, de mindenki igyekszik a lehető legjobb szülő lenni, még ha ez nem is sikerül mindig.

Egy óvónő így gondolkodik az alábbi esetről, ami naponta akár többször is előfordul a játszótereken.



„Anyuka és két gyermeke a játszin.  A kisfiú olyan 7 éves forma, a kislány 5 körüli. A kisfiú szépen homokozik, éppen várat épít, a kislány motorozik. Amikor leányzónk megunja, körbenéz, meglátja bátyját a homokozóban, kicsit áll még, és látszik rajta, hogy nagyon gondolkodóba esik. Majd elindul testvére felé, bemegy a homokozóba, és először is szétrombolja a kis kezek által precízen elkészített várat. A kisfiún először a szomorúság lesz úrrá, majd a düh. Ellöki testvérét. Az anya ekkor odamegy hozzájuk, és veszekedni kezd a kisfiúval, hogy miért lökte el a testvérét, hiszen ő a kisebb, ő a lány, és különben is, majd épít másikat. A kisfiú, bár még mindig dühös, de neki áll „rekonstruálni” várát. Ekkor a kislány már meg sem várja a végeredményt, újra rombolásba kezd. Anya, mielőtt megint „tettlegesség” történne, odasiet a homokozóhoz, kiveszi a kislányt, és azt mondja neki: „Gyere, menjünk inkább hintázni.”



  • Az első hiba, amit anya elkövetett, amikor nem a kislányra szólt rá, amiért ő szétrombolta testvére várát, hanem inkább mentegette őt, és a kisfiút szidta le.
  • A második hiba a második rombolásnál, hogy inkább elvitte onnan a kislányt, kiemelte a konfliktushelyzetből ahelyett, hogy elmagyarázta volna neki, miért nem szabad szétrombolni azt, amit más nagy munkával létrehozott!
Úgy gondolom, ez semmi jóra nem vezet, hiszen a kisfiúnál kialakul a testvérféltékenység – ami egész életére kihathat -, sőt, esetleg egy idő után elveszíti azt a tulajdonságát, hogy megvédje a sajátját.
A kislánynál viszont nem alakul ki a másik tulajdonának megbecsülése, és úgy fogja gondolni, ő bármit megtehet, úgysem lesz következménye.
Úgy látom a mai világban ez alapvető nevelési hiba, főleg fiú-lányos szülőknél. Számomra nagyon tanulságos volt minden percét végignézni, főleg a gyerekek reakcióját, arcjátékát.

Ti mit gondoltok erről?
Szeretettel várunk az Oxigén Hotel****superior Family & Spa közösségi oldalán is.


2015. június 14., vasárnap

Mire emlékszik a gyerek?


Vendégünk tollából…

Szomszédasszonyom egyik lánya és unokái (a lány 9, a fiú 11 éves) Amerikában élnek. Két évente eljönnek a mamához nyaralni 4-5 hétre. 
Ilyenkor én mindig pánikba esek (a történethez hozzátartozik, hogy egy 3 lakásos társasházban lakunk, közös területekkel), mert az én nagy és okos fiammal (5 és fél) valahogy egyik évben sem sikerült megértetni, hogy hagyja a gyerekeket békén, ne akarjon folyton szomszédolni! 
Persze őt is megértem, ki van éhezve az itthoni gyerektársaságra, hiszen az óvodai 30-as gyereklétszám után itthon „csak” egy hugit talál!


Egyik nap (szomszédasszonyunk másik unokája is megérkezett – 6 éves kislány, és Szegeden él) élveztük a nyári, kiülős, szellős estét, amikor egyetlen fiú csemeténk hazatalált a szomszédból, és szomorúan közölte, hogy a lányok mindig elfutnak előle (persze hallottam azt az elfutást – sikítozva, vidáman, élvezve a nemek közti különbséget és a korkülönbség adta lehetőséget – olyan igazi gyerek módra). 

Ekkor jöttünk mi, szülők a „tanító mesével”! 

Elmeséltük neki, hogy amikor apa anyának udvarolt, akkor bizony anya sem szerette, hogy apa túl rámenős volt, és ezért elküldte őt. És amikor apa elment és anya napokig nem látta őt, anya akkor jött rá, hogy apa hiányzik neki, ezért visszahívta. Szóval ne lógjon a lányok nyakán, mert azt egyik lány sem szereti (mert a lányok már csak ilyenek, legyenek 6, vagy éppen 22 évesek) és akkor majd ők fogják keresni! 
Másnap az én nagyom elmesélte szomszédasszonyunknak, hogy este milyen jót beszélgettünk. A kérdésre, hogy miről, azt felelte: 
„Hát, hogy ne lógjak a lányok nyakán”!