2015. január 29., csütörtök

Ott tartottunk, hogy gyerek wellness…

A gyerekek általában imádják a vizet, szeretnek pancsolni, hangoskodni, akár még ugrálni is, de egy wellness szállodában lássuk be, zavarják a vendégeket, akik pihenni, ellazulni érkeznek. Sőt, ha igazán őszinték akarunk lenni, mások gyereke még azokat a szülőket is zavarhatja, akik amúgy szintén gyermekkel érkeztek. Nálunk az Oxigén Hotel****Superior Family& Spa-ban a wellness nagyon különleges és egyedi, mert a medence nem süllyesztett, hanem éppen ellenkezőleg, mint egy hatalmas kád, úgy emelkedik ki. Az úszómedence olyan érzést nyújt, mintha egy különleges erődben úsznánk, melynek kősziklaszerű oldalairól vízesést formázva hullik alá a kellemes sós, langyos úszó,- és fürdővíz.

Oxigén Hotel****Superior Family & Spa Noszvaj

 A wellnessben az elegancia és a visszafogottság érvényesül és ezt hangsúlyozzák a színek is, ami a szürke és árnyalatai, amit a pihenőágyak bordó színe élénkít.
Bár a gyerekek itt is biztosan jól éreznék magukat, de kicsit viccesen úgy fogalmaznánk meg, hogy nem babáknak való vidék, mert a kicsik inkább a színes világban érzik jól magukat, éppen ezért építettünk gyerek wellnesst kicsi vendégeinknek, ahol a gyerekek anya és apa nélkül, vagy velük együtt kacagva élvezhetik a vizet, kedvükre pancsolhatnak, s mindezt biztonságosan.

Oxigén Hotel****Superior Family & Spa Noszvaj

Bababoltunkban minden megtalálható, így rendelkezésre áll többek között úszópelenka és úszógumi is.
A gyerek wellnessben rengeteg játék várja a kicsiket és egy játszó pavilont is felépítettünk nekik. Van vízi hinta és számos más vízi játék.

Oxigén Hotel****Superior Family & Spa Noszvaj
Mint a nagyoknál itt is vannak élményelemek, de itt egyedileg állíthatóak, ahogy a gyerkőcök szeretnék.

Oxigén Hotel****Superior Family & Spa Noszvaj



2015. január 20., kedd

Babák és gyerekek a szállodában

Mi lehet nyugis a kicsiknek? Otthon lenni a családtagokkal, naponta séta a játszótérre, boltba, vagy csak úgy, megszokott napirend, időnként egy kis vita a tesók között, vagy elmenni egy „idegen” helyre és ott lenni néhány napot?


 A kikapcsolódás, az új környezet mindenképp jótékony hatással van a kicsikre és nagyobbacskákra is, de valljuk be, időnként még a felnőtteknek is van gondjuk azzal, hogy egy új helyen nehezebben megy az elalvás, vagy akár a napi szükségletek elvégzése is. A babáknál is előfordulhat, hogy a megérkezést követően az első alvásnál gondok merülnek fel, éppen ezért gondoltuk azt szállodánk berendezésénél és felszerelésénél, hogy a kényelem az egyik legfontosabb.

Szállodánkba érkezve a gyerekek boldogan vetik bele magukat a hatalmas és már messziről is kényelmet sugárzó foteljeinkbe, míg a szülők a bejelentkezést intézik, majd a szobába érve azonnal szembetűnik, hogy egy igazi kis kuckó lesz a kicsik alvóhelye.
Amíg a gyerekek nem ismerik a betűket és számokat nehéz lehet a tájékozódás az idegen helyen, és kis pajtásaiknak sem tudják megmondani melyik szobában is laknak, de az Oxigén Hotel**** Superior Family & Spa-ban ez sem gond, mert az ajtón a számok mellett, abban a magasságban, ahol a gyerekek számára is jól látható, állatfigurák vannak, megkönnyítve ezzel a kicsik dolgát. Aranyos, a gyerekek által kedvelt állatfigurákat választottunk és jó látni, mikor érkezéskor kicsi vendégeink boldogan kiáltanak fel, hogy a nyuszi, a kutya, esetleg a katicabogár, vagy a béka szoba az övék.


 A szoba elfoglalása a szülők számára egyenlő a kipakolással, de a gyerekek már a játékon, vagy a fürdésen törik a fejüket. Egy igazán gyerekbarát szállodában kell, hogy legyen gyerekmedence és nálunk ez annyira igaz, hogy nem csak hogy medence, hanem teljesen külön gyerek wellness várja a kicsi vendégeinket. Itt aztán minden adott ahhoz, hogy fürödjenek és játszanak is.

 
 

Folytatjuk...


2015. január 6., kedd

Itt az új év

Sok babánk volt az ünnepek alatt, mindegyik más és más, különböző igényekkel, de egy valamiben hasonlítottak egymásra, imádták a csillogást, a karácsonyi és a vidám szilveszteri hangulatot.
Általában azért a babák otthon töltik az ünnepeket, de ilyenkor a jól megszokott környezet is ünnepi díszbe öltözik és sokkal több minden történik, mint a dolgos hétköznapokon.

 ("ünnepi mosolyképek" fotójátékunkon résztvevő kép)

A szülők, különösen az anyukák nagyon profik abban, hogy elfoglalják az egészen kicsiket is. Mi is mindent megtettünk, hogy programjaink a picik, kicsik és nagyobbacskák igényeihez is igazodjanak.
Tenyérrel festeni, karácsonyi dekorációkat és ajándékokat készíteni a wellnessben igazán jó móka volt, hasonlóan a karácsonyra elkészült Bambino játszóházunkban is a közös játék.



Most már nem csak a Dinó játszóház biztosít biztonságos, önfeledt játéklehetőséget a gyerekek számára, hanem a Bambino is.
Minek 2 játszóház egy szállodába? –merül fel a kérdés.
Nagyon prózai oka van. A Dinó játszóház a főépületen kívül található, így télen nem volt olyan könnyű kimenni oda a gyerkőcökkel, pláne, ha előtte a wellnessben pancsolt.
Most akár egy köntösben is el lehet szaladni a labdatengerig, amit a picik nagyon élveznek.
Van még valami, ami bár újdonság, de már most imádják a gyerekek.

Minden nap uzsonnát készítünk velük, nekik.



Volt már pizza, muffin és a napokban lesz melegszendvics, gofri, sóssütemény, kókuszgolyó, stb.
A „mesehősök” hetén a 3-12 éveseknek sok programunk szól a mesékkel, a hősökkel kapcsolatban.
Készítünk majd mesehős hűtőmágnest és Merlin a varázsló pálcát és sisakot.
Lesz rajzverseny mesehősökkel és az is kiderül, egy ügyességi vetélkedő keretében, ki a legügyesebb szuperhős.
…és még sok más program is várja kicsi vendégeinket, melyet itt lehet megnézni!